2005

2005

Kicsi ház, kicsi szőlő, kicsi pince – mindez bérlemény. Kicsi gyerek, nagy öröm. Fél hektár a Telekiben, a Tokaji-hegyen. Hagyományos 70 éves, tőkés szőlő. Az Előhegyen 4320 négyzetméter a nászajándékunk.
A Csontosban a talaj, a fekvés, az ültetvény közelít a megálmodotthoz. A szőlő közepén egy romos présház, tündéri szomszédok – maga a tökéletesség. A hegy tetején lévő hagyományos szőlőről kiderül, hogy kb. 100 éves. Józsi nekiáll visszahódítani az egyre lejjebb húzódó erdőtől. A kemény, sok évig műveletlen talaj miatt a karózásba az egész családunk belerokkan.

0,7 hektárról 563 palack először igencsak ihatatlannak tűnő bor – ez lett az Exczellencziás, ami később szerkezetével, beltartalmával és időállóságával hosszú évekre méltó lenyomata lett a dűlőnek.

Mindenkinek meg kell találnia a világnak azt a zugát, ahol minden körülmények között feltöltődik. Ahonnan mindig többet visz magával, mint amennyivel érkezett. Számomra a Bott Pince ez a hely. De mit sem érne a genius loci a zseniális házigazdák nélkül: Judit és Józsi egyszerre szárnyalnak magasan a felhők között és állnak két lábbal a földön. Nekik és az általuk készített boroknak köszönhetem, hogy bárhol nyitok ki egy palack Bottot, elmosolyodom, érzem a Csontos illatát, és látom magam előtt a Bodrogzug horizontját. Hazarepítenek, ha távol vagyok, és magamhoz térítenek, ha velük vagyok.

Vinnai Balázs

Bor neveSzárazságAlkoholCukorSavPalackszámŰrtartalom
Csontos F félszáraz 13,6 13,4 7,4 310 0,5 l
Teleki F félszáraz 13,25 14,4 7,4 290 0,5 l
Exczellencziás F száraz 12,67 5,2 7,5 563 0,75 l
Bott-rytis F, H édes 11,28 118 8,1 400 0,5 l

F: Furmint | H: Hárslevelű | M: muskotály